The Body Shop mangós testjoghurt

2018. május 17., csütörtök

Pár hete láttam meg a neten a The Body Shop újdonságát, a testjoghurtot.
Az ígéret szerint 15 másodperc alatt beszívódik, és egész nap hidratál, ez túl jónak hangzott, így muszáj voltam a boltban is megvizsgálni, ahol meggyőzött, így vettem egy tégellyel.

Mit nem vennék soha, de soha?!

2018. április 17., kedd

Az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendtek az antihaulok, főleg nálam, mert ezeken szórakozom a legjobban.
Most pedig végre valahára én is összeszedtem pár dolgot, amiket csak akkor vennék meg, ha pisztolyt szorítanának a fejemhez.

Piciny szívem jelenlegi csücskei

2018. február 1., csütörtök

Az előző panaszkodás teljesen random jött, eredetileg ezt a kedvences bejegyzés készült el volna, de sebaj!
Elég rég óra nem változtak a kedvenceim, mert nem nagyon vásároltam új termékeket, mert a meglévőkkel teljesen elégedett voltam.

Miért lett elegem a sminkes blogokból és vlogokból?

2018. január 30., kedd

Ezer éve nem írtam semmit sem a blogra, mert teljesen elment a kedvem tőle. 
Az alábbi bejegyzésben kifejtem az okát, illetve a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok a végén.

Ünnepi kedvenceim

2017. december 23., szombat

Karácsonykor elárasztják az internetet a csini, vörös rúzsos sminkek, amik szépek, de valóban nem túl praktikusak. Legalábbis én biztos vagyok abban, hogy a jó kis töltött káposzta - halászlé - bármimás után muszáj javítgatni, mert ide-oda kenődik még a legjobb vörös rúzs is.
Összeállítottam a kedvenc sminktermékeimet, amiket karácsonykor is nyugodt szívvel fogok használni, mert biztosan jól fognak kinézni még lemosás előtt is.

Megérdemli-e Tom Ford a Rúzsok Rúzsa címet?!

2017. november 21., kedd

Tom Ford rúzsai szinte már státuszszimbólumnak számítanak a nők körében.
Az internet ódákat zeng róla, de valóban megérdemli-e a rúzsok rúzsa címet?!


Giorgio Armani Lip Maestro | 500 + 300 élesben

2017. szeptember 15., péntek

Az utóbbi fél évben nem sokat sminkeltem, egyszerűen nincs kedvem, és feleslegesnek érzem. 
Hogyha mégis kedvet kapok egy kis makeuphoz, akkor próbálok kompromisszummentes termékeket választani, amiket nem kell állandóan ellenőrizgetni. A Giorgio Armani Lip Maestro is egy ilyen kozmetikum. 

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS